A Fertö-táj

A sztyepptavat nyugatról az Alpok utolsó, legkeletibb nyúlványai, keletről pedig a Kisalföld legnyugatibb része, a Fertőzug öleli közre. Az osztrák-magyar államhatár tehát nem követi a természeti adottságokat. Biológiai szempontból is határövezet a Fertő-táj, amelyet különböző élőhely-típusok határoznak meg: alpesi, pannon, ázsiai, mediterrán és északi hatások mutatkoznak rajta, és ez jelentősen hozzájárul az élővilág változatosságához.

több...

A Fertő-tájhoz öt különböző táj tartozik:

A Fertő-tájhoz öt különböző táj tartozik: 

    • Nyugaton a 440 méteres magasságot elérő Lajta-hegység határolja a területet mintegy 30 km hosszan.

    • Északon, körülbelül 40 méterrel a tó medre felett terül el a Parndorfi-fennsík 200 négyzetkilométeres kavicsterasza.

    • Délkeleten, nagyrészt a magyar oldalon nyúlik el a Hanság mintegy 460 négyzetkilométeren.

    • Keleten, a Parndorfi-fennsík és a Hanság-főcsatorna között terül el a Fertőzug síksága 450 négyzetkilométeren.

    • A Kisalföld legmélyebb részén, nagyjából 113 méterrel a tengerszint felett (tófenék) terül el ma kb. 320 négyzetkilométeren a Fertő tó egy lefolyás nélküli katlanban.

A tájat egykor borító tölgyesekből csupán kis foltok maradtak meg

A kultúrtáj mozaikja 

A neolitikus kultúrák betelepülése előtt a Fertőzug tájképét tölgyesek határozták meg. A szélsőségesen száraz vagy magas sótartalmú helyeken már akkoriban is alig, vagy egyáltalán nem nőtt meg semmilyen fás szárú növény. A nagytestű növényevők feltehetően megakadályozták kisebb-nagyobb területek beerdősülését, és őket később bizonyos értelemben „pótolták“ a háziállatok csordái. 

A Fertőzug táját évszázadokon át alakította az ember. Az erdőirtásokat a legeltetéses állattartás és a kaszálás, később lecsapolások követték.

Hagyományos legeltetéses állattartás a Lange Lackénál

Még a második világháború után is sokhelyütt megmaradtak a nagy csordák a közlegelőkön.

A jószágtartás e formája hosszú hagyományra tekintett vissza: egy falu haszon- és növendék állatait (igavonó ökröket, teheneket, lovakat, disznókat, juhokat, libákat) Szent György (április 24.) és Szent Mihály (szeptember 29.) napja között minden reggel kihajtották a pásztorok a faluhoz közeli legelőkre, este meg vissza tulajdonosaik istállóiba.